|
a Szentesi Zsoldosok Középkori Hagyományőrző Egyesület honlapján!
2003-ban 11 ember fogott össze annak érdekében, hogy létrehozzon egy olyan egyesületet, ahol mindenki jól érzi magát illetve, hogy megmutathassanak egy részletet életükből, életfelfogásukból. 2003. június 27-én a 11 alapítótaggal sikerült létrehozni, azt amire már régen vágytunk, olyan egyesületet, amely öregbíti őseink hírnevét a mi tudásunkon és kitartásunkon keresztül. Nem véletlen emelem ki a tudást és a kitartást. Nem kevés utánajárást, illetve tájékozottságot igényel, hogy korhűen tudjuk előadni bemutatóinkon a Magyarországon 1301-1386-ig tartó Anjou kort. Ruháink és fegyvereink is mind ezt a korszakot tükrözik. Az udvarhölgyeken gyönyörű anjou viselet látható. A bajvívókon egyedi elképzelés alapján készült korhű ruházat, páncélzat. A kitarás is nagy szerepet játszik az egyesület életében. Alakulásunk óta minden héten két alkalommal tartunk gyakorlást, ahol a fegyvermesterek tanítják az apródokat. Fegyvermesterek azok a felnőttek, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek mind a fegyverhasználat terén, mind koreográfia készítés terén. A fegyvermesterek tanítják meg az apródoknak a karddal az alap vágásokat, szúrásokat, majd a pajzs használatát, illetve később tőr, csatabárd és a bot forgatásást is. Három hónap tanulás után a fegyvermesterek előtt kell vizsgázniuk az apródoknak. Ez azért is hasznos dolog, mert az apródok így komolyabban veszik a tanulást, illetve a fegyvermestereknek is nagyobb a felelősségük. Valamint ez alatt a pár hónap alatt biztosan megismerik az új belépők a már régebbi tagokat, jobban összekovácsolódik a csapat. A gyakorláson való részvétel fontos, hiszen itt készülnek el azok a koreográfiák, amelyek felépítik a bemutatóinkat. A koreográfiáknak nagyon gördülékenyen kell menni, mert nagyon fontos, hogy az apródok és bajvívók odafigyeljenek egymásra, hiszen sérülés is lehet a fegyelmezetlenségből, figyelmetlenségből, ugyanis nem kaszkadőrökről van szó, hanem olyan emberekről, akik igazi, korhű fegyvereket forgatnak, amely komoly tudást igényel.
Bemutatóink célja, hogy bemutassuk a középkori harcmodort és a fegyvereket. Rövid történelmi bevezetés után a herold porondra hívja a bajvívókat, és apródokat, hogy mutassák be koreográfiáikat. Ezért is fontos, hogy sokat gyakoroljanak, hiszen van olyan alkalom, hogy egy-egy bemutatón több száz ember előtt kell szerepelni. Törekszünk a bemutatók alkalmával minél több fegyvernemet bemutatni, legtöbb koreográfiában egy- illetve kétkezes karddal vívnak, de a fegyvermesterek nagyon jól összeállított botos, csatabárd-pajzs kardos, láncostors, buzogányos párbajokat is bemutatnak. De talán az egyik legnehezebb a pallossal való vívás, mint minden fegyver ezek is élethű nagyságúak és súlyúak. A fegyveres koreográfiák között a bajvívók és apródok bemutatják a dobófegyvereket: csatacsillagot, illetve a kelevézt. Valamint íjászbemutatót is tartunk 3-6 fővel. Nagyon fontos eleme a bemutatónak az a hordozható vár, amelyet saját kézzel készített az egyesület apraja-nagyja. Nagy összafogást igényelt, hogy elkészüljön. Mindenki festette, fúrta, csavarozta. Nagyon nagy szolgálatot tesz abban, hogy bemutassunk egy-egy várrohamot. Tüzeskarikák repkednek a várból ,míg a többiek lerohanják a várat, és vizet is kapnak a nyakukba, ha esetleg túlhevültek.Ez egy rendkívül mozgalmas jelenete a bemutatónak, és a közönség nagy kedvence is. Valamint nagyon élvezik, mikor bemutató után ki lehet próbálni a fegyvereket. Nagyon fontos megemlíteni azt , hogy ezeket a fegyvereket mind maguk a bajvívók és apródok készítik saját kezűleg. Itt is látszik, hogy nem csak a bemutatók és gyakorlások alkalmával kell összefognia a csapatnak. Nagyon fontos dolognak tartom azt kihangsúlyozni ,hogy ez amit immár 5. éve komoly munkával űzünk nem csupán egy hobbi, hanem egy életfelfogás, amit mi mind nagyon komolyan veszünk, igyekszünk a fiataloknak példát mutatni, lovagiasságra, tisztelettudásra, udvariasságra tanítani, de ugyanakkor arra is, hogy álljanak ki elképzelésük és céljaik mellett. Az hogy van egy biztos pont az életükben és egy társaság, akikre mindig számíthatnak, megkönnyíti az érvényesülésüket az életben.
|
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!